Régi rigolyám az operációs rendszerek megjelenése, designja. Hogy miért? Mert még egy gyengébb képességű oprendszert is simán el lehet adni a megfelelően kiválasztott, vonzó megjelenéssel. Ez az eladás nem feltétlenül pénzben jelentkezik, lehet ez népszerűségi mutató is.
A megjelenés erőteljesen meghatározza az első benyomást, de legalább ilyen fontos az ergonómia, azaz az egységes és könnyű kezelhetőség, átláthatóság elősegítése. Ha egy vonzó megjelenésű oprendszerről kiderül a későbbiekben, hogy nehézkesen kezelhető, akkor jön a "nem ilyen lovat akartam" feeling, meg az anyázás.
Mindkét felsorolt kategóriában szoktak előzetes terveket, ötleteket elkészíteni egy-egy újabb OS verzió előtt, hogy lássák, a felhasználók mennyire harapnak rá egyes dolgokra (ugyanilyen okokból vannak pl. a gyártók által neves rendezvényeken bemutatott koncepcióautók is, ugyebár). Most utánanéztem az Ubuntu 8.10, alias Intrepid Ibex (azaz "Rettenthetlen kecske") terveinek; hiszen a megjelenő újdonságokról már 1000+1 blog beszámolt, arra én nem fogok kitérni. Jöjjenek viszont a képernyőtervek! Kíváncsi vagyok, kinek melyik tetszik?
Aki nézegetett képernyőterveket, az láthatta, hogy az Alpha3-ban megjelent egy új, a narancsnál szerintem sokkal érdekesebb barna téma, aztán sajnos visszatértek a "jól bevált" narancshoz. Kár. Nekem ez a stílus nagyon bejött.
1. Ami már egy kissé sok
Valljuk be, ami jól néz ki egy weboldalon esetleg, az napi használatban idegesítő is lehet. Ez a véleményem a túl csillogó ikonokról/ablakokról is. Szerintem ez 10-ből maximum 4-es, azt is a sok belefektetett munka miatt.
Az alsó menü még csak rendben van, meg amúgy a Számítógép/Alkalmazások/Dokumentumok/Emberek felosztás felül, de az elképzelés nálam nem annyira nyerő.
2. Kávé, tejjel
A Café Con Leche téma már kicsit emberibb, de valahogy nem igazán áll össze. Legyen öt pont a tízből.
Az a gond, hogy van itt kék, fehér/szürke, meg sötétbarna, ami nekem valahogy nem jön össze.
3. Jó kis sötét
A Good Dark téma alapvetően még nem is lenne rossz, de ez a kontrasztváltás az alapszínek és a felugró menük/ablakok között nekem nem tetszik. A szerző készített egy GDM bejelentkező felületet is, ami egy az egyben a Windows XP másolata... 10/5
4. Izzó kecske :)
Ez a téma végre már olyan, hogy kezd tetszeni. :-) A barnával ez a sárgás szín egészen jól együtt van, és alapvetően meleg hangulatot sugároz, mégis elég sötét ahhoz hogy esténként ne folyjon ki a szemem a sok nézéstől. Ha ezt használnám, akkor a Firefox alapértelmezett háttérszínét is ehhez állítanám (bár lenne ahhoz is téma). 10/7
5. Por es homu vagymuk
A Dust téma tetszett összességében a legjobban. Remélem, bekerül az Ubuntus témák közé, de ha mégsem, én akkor is ezt fogom használni, mert nagyon szép és egységes. A szerző még a Firefoxhoz is készített egy témát, ami igen dicséretes, hiszen egységesen néz ki a desktop, nem olyan összetákolt jellegű a külalak. (10/9)
Szép, nem? És letölthető...
Ami a GDM bejelentkező felületét illeti, én már régóta morgok emiatt, mert annyira lehetetlenül unalmas és nincsenek igazából jó kiegészítű témák sem hozzá. Most sem sikerült semmi különös áttörést hozni, átdolgozták a face browsert (ez az, amikor kis ikonkára egyet kattintva "beírhatjuk" felhasználónevünket); arra is gondolva persze hogy ha túl sok a megjelenítendő kép, akkor váltson vissza a "normál" bejelentkező ablakra.
Nem vagyok elájulva a dologtól... :-(
Mi lesz ezen felül? Némiképp módosított, de nagyon hasonló ikon téma. Talán átkerülnek a Red Hat Liberation betűkészletek. Vannak elképzelések a boot logó megváltoztatására is (nekem legjobban az a végtelenül egyszerű megoldás tetszene, hogy a boot logó az indítás készültségi fokának megfelelően felülről lefelé apránként jelenne meg (tehát progress barként a logó szolgálna). Ezt használják asszem a Mac gépeken is, akik pedig szintén kölcsönözték valahonnan.
Ennyit a nyálcsorgatásról. :-) Nemsokára valami komolyabbal fogok jelentkezni.