Van egy barátom, aki nagyon vágja a videós szakmát; komoly stúdiófelszerelésük van, nagy cégeknek forgatnak stb. és többek között internetes közvetítéseket is vállalnak. Vele beszélgettem, és mivel említette, hogy mostanában szinte kizárólag HD-re forgatnak és sokszáz giga egy film, illetve az élő közvetítésnél is egyre nagyobb az igény a rendes (esetleg HD, de az csak igen limitált nézőszámnak, mert arra Salamon király sávszélessége sem elég) minőségre. Kérdezem, hogy szerinte mi a legjobb formátum? Azt mondja, hogy az flv. Itt torzult el az arcom egy kissé, kérdeztem, hogy komolyan gondolja-e? Mire mondta, hogy teljesen komolyan, már a legutolsó Flash szerverrel dolgoznak és olyanokat tud, hogy kettéáll a hajam: interaktív videók (ez már megjelent a youtube-on is), váltás az adások között egy streamen belül stb. és igen, simán lehet HD minőségben tolni az anyagot és ennek a legkisebb a sávszélessége. Kérdezem, hogy de hát az flv az egy fos minőség, hát nézze meg a youtube, metacafé, videa, mittudomén... mindenki nézi a 160x120-as bélyeg nagyságú videókat; sokszor pár órás filmek is fent vannak. Erre mondta, hogy igen, a youtube miatt elterjedt az a nézet, hogy az flv csak ilyen silány minőségre képes, pedig pont az tudja a legjobb minőséget legkisebb méretben, csak ezek a videómegosztó oldalak tönkretették a videózás élményét.

"Broadcast yourself" - lehet benne valami. Bár most már lehet jobb minőségben megnézni pár filmet, nálam is lejáratta magát a flash video - nem tudom, ki hogy van ezzel.

Béla kérésére átjavítottam a kódot, de a kommentekben összeesett volna, úgyhogy gondoltam, egy új postban írom meg:

#!/usr/bin/perl -w

our @nodes;
our @edges;

sub rddir{
my $RelativePath = shift;
my $counter = shift;
if($counter>10){return;}
my @files;

  @files = <$RelativePath/*>;
  foreach $fajl(@files){
    if($fajl=~/^\.{1,2}$/){next;}
    $fajl =~ s/^.*\/(.*)$/$1/;
    if(-d $fajl){
        rddir("$RelativePath/$fajl",($counter+1));
    }
    push(@edges,"\t\"$RelativePath/$fajl\" -> \"$RelativePath\"");
    push(@nodes,"\t\"$RelativePath/$fajl\" [label = \"$fajl\"]");
  }
}

rddir(".",0);
print "digraph konyvtarak {\n\tnode [shape = box];rankdir=\"RL\";\n";
foreach $anEdge(@edges){print "$anEdge;\n";}
foreach $aNode(@nodes){print "$aNode;\n";}
print "}";Remélem, ezzel elindítok egy olyat, mint a Hey, Scripting Guy! ahol Windowsos scripteket lehet kérni és a blogban megcsinálják (csak persze én Linuxosakat vállalok). :-) Nem lenne ellenemre mondjuk, csak határidőt nem tudok vállalni rá.

Sok helyen vita a Photoshop-Gimp párhuzam, íme az én véleményem: Az utolsó Photoshop, amit használtam, az 5.0 volt, azután kezdtem el a Gimpet. Először borzasztóan utálatos volt, a hülye menüelrendezéssel, a szétszórt, sok ablakos kezelőfelületével. Körülbelül másfél év volt, mire rendesen meg tudtam tanulni a használatát, és csak a legutóbbi időkben fedeztem fel, hogy mennyi mindent is tud. Persze ez a tudás valszeg sokkal kevesebb, mint amit a Photoshop mostani verziója tud, de igazából mindent meg lehet csinálni, csak maximum több lépésből. Nekem ennyit megér a tudat, hogy nem kell aggódnom a program eredete miatt, a Photoshop viszont nem ér meg annyi pénzt. Természetesen ha valaki komolyan használja, az úgyis 1 hónap alatt visszatermeli az árát...

Szóval, mivel a túl fényes és túl sötét képek javításáról lesz szó, elsőként a hisztogramról: Maga a hisztogram meghatározás szerint frekvencia-értékek grafikus ábrázolására szolgál. A példa kedvéért képzeljük el, hogy a képet fekete-fehérbe váltjuk, majd fényesség szerint elkezdjük összeszámolni a pontokat a képen: kezdjük a teljesen feketével és eljutunk a teljesen fehérig. Minden, egyforma fényességű pont (függetlenül attól, hogy hol van a képen) összege egy-egy érték, amit egy oszlop magasságaként ábrázolunk. Ha egymás mellé tesszük az oszlopokat, meg ius van a hisztogramunk.

A legjobb képjavítás persze, ha a fotógépen már ellenőrizzük az élő hisztogramot és annak megfelelően korrigálunk. Ha a jobb vagy balszélen magas tű látható, akkor biztosan túl sötét/világos lesz a kép, ilyenkor állíthatunk a film érzékenységen, a blendén, a rekeszidőn... nem térek most ki a fotós tudományra, hiszen egyrészt sok helyen le van írva, másrészt ez olyan mint a biciklizés: magunktól kell megtanulni.

A szívás része ráadásul, hogy a digitális gépeken sokkal több a beégett vagy bebukott rész, lévén az analóg film egy kicsit kevésbé érzékeny a túl sötét vagy világos tartományokban, emiatt "segít". A digitális gép minden tartományt ugyanúgy érzékel, ezért könnyebb hibázni.

Ha nincs hisztogram a kamerán, vagy csak AUTOval fotóztunk a gyorsaság okán, akkor jöhet a Gimp.

A mellékelt kép kicsit sötét, de könnyen menthető (jut eszembe: ki tudja megmondani, hol fotóztam? :-)). A jobb oldalon látható hisztogramból (Színek/Szintek menü a Gimp 2.4-ben) is egyből látszik, hogy el van tolódva a sötét felé. A piros nyilakat én rajzoltam be, hogy a csúszkákat merre és meddig érdemes mozgatni. Az értelmezés: eltoljuk az árnyalatok egyensúlyát. Eddig teljesen fehérből nulla darab volt, de az arrébb mozgatás hatására a fehérebb részeken is lesz már pixel, leszűkítettük a tartományt arra a részre, ahol valójában is van információ a képen. Hasonló a dolog, mint amikor normál fotó előhívásakor a levilágítás idejével játszik a profi fotós, csak nekünk itt kicsit egyszerűbb Undo-t nyomni, ha valami nem jött össze...

Itt van az eredmény. Úgy érzem, egy óvatos élesítés majd még ráfér. Pirossal jelöltem az elmozdított csúszkákat, és beszámoztam a három pipettát, ugyanis ezekkel még egyszerűbb a dolog: ha ismerünk a képen egy olyan pontot, ami tutira tök fekete vagy középszürke vagy fehér, akkor csúszkázás helyett az első (=fekete), második (=k.szürke) vagy harmadik (=fehér) pipettát megnyomjuk, és a képen rábökünk arra a bizonyos pontra.

Az előbb írtam, hogy "képzeljük el, hogy a kép fekete-fehér", akkor bonyolítsuk. A "Csatorna" választómenünél külön játszhatunk nem csak a világossággal, hanem a színárnyalatokkal (vörös-zöld-kék) is. Pl. a vörös csatornát kiválasztva a "Kimeneti jelszint" alatti két csúszka közül a bal oldalit jobbra mozgatva vörösesebb, a jobb oldalit balra mozgatva zöldebb lesz a kép.

Az élesítést, amit az előbb írtam, például elvégezhetjük a görbék (Színek/Görbék) segítségével. Ez a funkció nagyon hasonlít a hisztogramra: a négyzet bal alsó sarkán vannak a sötét, és a jobb felső sarkában a világos (fehér) árnyalatok. (Az előbbi világosítást úgy tudtuk volna itt megcsinálni, hogy az átlós vonal közepén az egérrel kijelölünk egy referenciapontot, és a bal felső sarok irányába húzzuk, amíg jólesik.)

Jelöljünk ki két pontot a jelzett helyeken és húzzuk a piros nyíl irányába! Máris látható, ahogy keményedik a kép. Ellenkező irányban éppen ellentétes, lágyuló hatás érhető el. Megy ez...

Egyszerű, mint a fagolyó, csak kicsit időigényes, hiszen minden képpel ezt megcsinálni jó darab idő. Sokkal célravezetőbb lenne, ha megtanulnék fotózni...

A végeredmény:

Ha megvannak a gyönyörű fotóink, akkor ideje megismerkedni a gépre való feltöltéssel. Két módot ismerek eddig:

1. Kártya ki a gépből, be egy USB-s kártyaolvasóba, ahol már meghajtóként látjuk. Nekem simán működik a laptop olvasóján keresztül. Manapság már "14 az egyben" olvasót is kapunk, szóval nem lehet probléma a kártya típusával.

2. Közvetlenül a fotógépet kötjük rá a gépre. Ez azért jó, mert nem kell mozgatni a kártyát, ezért nem lesz kontakthibás olyan hamar. Ráadásul nem kell nyitogatni a kártyát rejtő ajtót is, amelyet a fotógépgyártók előszeretettel gyártanak gyengére, viszont ha letörik, azt a gép érzékeli egy mikrokapcsolón keresztül és nem enged nyitott ajtóval fotózni (-> irány a szervíz). Úgyhogy az első módszer akkor jön, ha a második nem működik.

A jelszó: libgphoto2. Ez egy függvénykönyvtár, amely ismeri a fotógépek átviteli protokolljait, típusait és ezek lelkivilágát. Az összes program, amelyet fotók importálására használni tudunk, erre épül. Én már odáig jutottam, hogy a fotógép vásárlásakor nem is néztem meg, támogatott-e a fotógépem, egyszerűen rádugtam és nyilvánvalóan csont nélkül megy. Szép munka volt, fiúk!

Mivel egy függvénykönyvtár nem felhasználói program, ezért a szerzők írtak egy programot is demonstrációs jelleggel, ami nagyon egyszerű, de egészen jól működik. Ennek gtkam a neve. Ezt akkor érdemes használni, ha szeretnénk elkerülni a sok feladatra alkalmas, elnehezült programokat, hiszen ennek a kis programocskának mindössze a libgphoto2 és a GTK2 kell (meg a libexif-gtk5, legalábbis Ubuntu alatt). Például mini-linux projektnél számításba jöhet...

Először ki kell választanunk, hogy milyen kameránk van, automatikusan nem szereti felismerni az eszközünket. Ezek után megjelennek a képek, és le tudjuk tölteni a gépünkre.

Ezek után a kijelölt képeknek megnézhetjük az EXIF-adatait, illetve letölthetjük egy tetszőleges könyvtárba. (Én ajánlom a "Használjuk a fényképezőgép által megadott fájlneve(ke)t" jelölőmezőt bejelölni; csak azért, hogy a fotók nevei biztosan egyediek legyenek. Lehet, hogy ez csak afféle rigolya. De megadható számozás is, előtaggal.)

Ha nagyobb felhasználói élményre vágyunk, akkor jó szívvel ajánlom a gthumb (Gnome, XFCE, LXDE stb. a lényeg hogy GTK toolkit alatt) és a DigiKam (KDE alatt) programokat. Én a Gthumbot használom, ezt tudom most röviden bemutatni. Ez a Gnome felülettel nagyon jól integrálódott, ezért ha az USB-re kötjük a gépet, akkor rögtön fel fog ugrani egy ablak, hogy akarjuk-e importálni a képeket? Majd ezek után automatikusan megtalálja a fényképezőgép típusát és szintén megmutatja a kamerán lévő képeket, amelyek közül válogathatunk. Eddig semmi különös. A Gthumb tudása azonban nem áll meg az importálásnál! Segítségével rendezgetni, és egyszerűen alakítgatni tudjuk a képeket. Lényegében elmondható, hogy átlag felhasználóknak tökéletesen elegendő.

A képeket egyéként (rendkívül meglepő módon) a Képek mappába menti el, az éppen aktuális dátumnak megfelelő nevű könyvtárba, majd ezt rögtön meg is nyitja egy képböngészőben számunkra. Itt különféle műveleteket lehet elvégezni rajta.

1. Képkivágás

Például gyakori "hiba" szokott lenni, hogy egy tárgyat vagy személyt túlságosan nagy képkivágással fotózunk (magyarul a kép fő témája kicsike, nem emelkedik ki a tájból, túl sok a körítés). Ilyenkor, főleg ha nyomtatni nem akarjuk, gondolkodás nélkül körbe lehet vágni és máris csak a lényeg látszik. Ha később nyomtatnánk is, arra figyeljünk hogy 1536x1152-es kép még éppen jó a 10x15-ös méretre, de már időnként kockás lehet. Én 6Mpx-en szoktam fotózni, az 2848x2136, tehát képkivágással is bőven jól vagyok. Az illusztráción a kivágott méret is  2174x1632, és a Gthumb gondoskodik arról, hogy megőrizze a képarányt.

2. Színegyensúly javítása

A másik, ami kis gyakorlattal gyorsan javítható, a színegyensúly, amikor az elkészült kép túl sárga, túl kékes, túl zöldes. A fotógép ugyan mindent megtesz AUTO módban, hogy kitalálja, a képen melyik szín az, amit a szemünkkel fehérnek látunk, de ez nem egyszerű feladat, ezért gyakoriak a sárgás képek. Akkor adjunk neki egy kis zöldet és vegyünk el vöröset és máris jobb lesz...

3. Vörösszem-eltávolítás

A vörösszem-eltávolítás mindenki mumusa, ugyanis főként bulis fotókon, amikor közelre fényképezünk, az emberek automatikusan is belenéznek a kamera optikájába. A bevillanó vaku fénye pedig a szemfenékről visszaverődik és máris dolgunk van. (Megjegyzés, hogy mostanában már elég sok kamerán is lehet utólag vörösszem-hatást eltüntetni, mielőtt a gépre áttöltenénk. Másik megjegyzés, hogy a fotógépeken be lehet állítani egy vörösszem-hatás csökkentést, ami összesen csak annyi, hogy a vakuvillanás előtt a vaku elővillant, a hirtelen fény miatt a pupillák beszűkülnek és kevesebb a szemfenékről visszaverődő fény.) Szerintem a legtutibb módszer, ha az embereket ledumáljuk arról, hogy folyton belenézzenek a lencsébe - Ez főleg csecsemőknél jön be könnyen. :-) Maga az eltávolítás gyerekesen (hehe) egyszerű: a vörös szemre kell kattintani oszt reszelő.

Ezen felül még számos apróságot tud - van egy "Javítás" nevű funkciója, aminek a neve nagyon gyanús, de meglepően jó eredményeket tud produkálni - a túl sötét vagy világos képeken próbál segíteni, de néha nagyon túlzásba viszi és a kép árnyalatát is sikerül kifehérítenie. Ki kell próbálni, aztán ha nem jó, legfeljebb ctrl+z.

Remélem, nem is kell megemlítenem a forgatás, tükrözés, web album készítés, indexkép készítés, átméretezés és "beállítás háttérnek" funkciókat, hiszen ezek teljesen alap funkciók. Ami nekem még nagyon hiányzik, az a hisztogram. Anélkül nehéz korrektül javítani a túl sötét vagy túl világos képeket - persze a Gimpben benne van, csak azt mindig be kell hívogatni. A Gthumb épp azért jó, mert gyorsan végig lehet szaladni a képeken, és pár javítást megcsinálni, aztán mehet is CD-re a kiscsaládnak... talán majd a következő verzióban! Arra emlékszem, hogy a vörösszem-javítást is nagyon vártam. :)

Viszonylag olcsók a digitális fotógépek, és bár sokan nem hiszik el, de már egy 20e Ft-os fotómasinával is lehet jó képeket készíteni (legalábbis ha nem túl sok megapixel és van elég fény, amiből sosem elég :-) ). Emiatt elég sok embernek van is, és ezek jó része felfedezi, hogy szeret fotózni és nem csak a nyaralás alatt. A következő kérdés: Mivel tudunk felkészülni Linux alatt a fotók letöltésére, feldolgozására? Hiszen a vörösszem-effekt mindenkinek becsúszik, és az sem rossz, ha pár ügyes kivágással tudunk az összképen javítani. És majd ezután jönnek a profibb emberek, akik HDR képekkel illetve RAW feldolgozással szeretnek szüttyögni a szabadidejükben.

Mivel az egész ötlet, hogy kéne 1-2 post a fotózásról, onnan jött hogy RAW képet szerettem volna szerkeszteni, ezzel kezdem de no para, jön a többi is. Ráadásul ez a téma lehetőséget ad egy kis elmélkedésre is, amit úgy szeretek... :-)

Mimá a RAW?

Türelmetleneknek: A digitális képalkotásban a RAW a képérzékelő által fogott kép egy az egyes másolata. A JPEG képeken nem azt látjuk, amit a kamera - ez nem csak azért van, mert a JPEG veszteségesen tömörít, hanem mert a JPEG előállításakor a fotógép "csal".

Türelmeseknek: Kezdjük onnan, hogy a fotózás elmélete az, hogy fényérzékeny anyagra fényt juttatunk, minek hatására a beeső fény intenzitásának megfelelően elváltozik (elbomlik). Régen, ha jól vágom, ezüst-halogenid felületet használtak, amelyből az ezüst kivált (el tudom képzelni, milyen tüdőbarát lehetett felgőzölni az ezüstöt valamilyen hordozóanyagra, mondjuk papírra). A digitális gépeken a fényérzékeny anyag egy képérzékelő, de az elv tök ugyanaz. Az érzékelő lapka fizikai mérete és a rajta elhelyezett fényérzékeny pontocskák száma tipikus jellemző - az utóbbit szokták megapixelben kifejezni, az előbbit pedig a 36mm-es filmkockához szokták viszonyítani. A digitális fotógépgyártók valami rejtélyes okból kifolyólag elterjesztették, hogy a nagyobb megapixel jobb, mint a kevesebb, majd gyorsan elkezdtek azon versenyezni, hogy a fél kisujjkörömnyi képérzékelőre melyikük hány ezerszer hány ezer pixelt tud feltúrni (a képrézékelő méretét persze igyekeznek nem növelni, hiszen az drága). Ennek az lett a vége, hogy túl sok pixel van túl kicsi felületre zsúfolva, egy-egy pixel elég változó esélyekkel pályázik néhány kósza beeső fotonra. Emiatt a képek nagy átlagban zajosabbak egy 12Mpx-es gépnél, mint egy 5-6Mpx-esnél. Ráadásul mostanában az optika zoom átfogásával is szeretnek versenyezni, egy 18-20x átfogást pedig képtelenség úgy legyártani, hogy sehol se torzítson, és mindig színhelyes legyen. Mondjuk közelfényképezésnél (nagylátószög vagy makró) hordótorzítani fog, távoli tárgyat fotózva (tele állásban) pedig a kékek és zöldek randa lila árnyalatot kapnak.

Ezt a gyártók természetesen mind tudják, hiszen ha nem is tudják megcsalni a fizikát, sok tesztet végeznek, majd a fotógép szoftverét úgy hangolják be, hogy kicsit "csaljon" annak érdekében, hogy élethűbbek legyenek a fotók. Pl.

- Zajos a kép, mert magas érzékenységre tettük? Na akkor egy kicsit elmossuk a képet és máris nem olyan zajos (viszont értelemszerűen kicsit mosottabb lesz).

- Tele állásban lilás a kép? Na akkor gyorsan átfuttatjuk egy algoritmuson, ami csökkenti a lilákat

stb stb.

Ezek a kamera szoftverében mind benne vannak, tehát az elmentett JPEG nem azt tartalmazza, amit a fotógép ténylegesen "vett", hanem egy ideálisabb képet. Mi ezzel a baj? Csak az, hogyha mondjuk én nem azt szeretném, amit a fotógép - pl. nekem túlságosan sok az az elmosás, amit csinál. Ilyenkor elmentem RAW-ban, a gép elméletben nem nyúl a képhez, és majd én, számítógépen utánaszerkesztem úgy, ahogy akarom.

Mivel tudjuk a RAW képeket kezelni?

Szóval, a fotógépem (Fuji) RAF kiterjesztésű fájlokat gyárt. Két szoftvert ismerek, ami Linux alatt képes ezeket kezelni (Windows alatt nyilván működik a kamerához adott CD-n lévő szoftver): A Rawstudio és a UFRaw. Az előbbi nem tud RAF képeket kezelni, úgyhogy maradt az egyébként igen hülye nevű UFRaw (Unidentified Flying Raw, a program szerzője nyilván nagy UFO-rajongó lehet).

Indítás után rögtön betölthetjük a képet. A grafikus felület elég szokatlan és furcsa, például a program ablakát nem lehet átméretezni; ha belenagyítok a képbe, akkor az egész ablakot nagyítja, nem az ablakon belül a képet. De a funkciók szerencsére működnek: (akár automatikus) fehéregyensúly-állítás, élő hisztogram alapján a színek, fényerősség módosítása (ezt expozíció-korrekciónak híjják)... kb. ennyi. Meg tudja mutatni a beégett és bebukott részeket (azok a területek a képen, amelyek túl sok vagy túl kevés fényt kaptak, emiatt az ott lévő képrészletek elvesztek). PPM, TIFF és JPEG formátumban tud menteni. Az elmentett képen lehet, hogy még tovább kell dolgozni (a fotógép többféle algoritmussal próbálja feljavítani a képet; tehát lehet hogy pl. még zajos az elmentett kép ezért be kell vetni a GIMP-et is, de erről majd a további postokban).

Szóval annak ellenére, hogy kicsit különösen működik, megbízható és a céljának megfelel: át tudjuk alakítani a RAW képeket JPEG-gé. Más fotómasinákhoz lehet, hogy a Rawstudio lesz a jobb. Ubuntu repóban benne van, a Synaptic csomagkezelő vagy a jól bevált apt-get install segítségével fel lehet tenni őket.