Pszt! Ne áruljuk el senkinek, de a Crunchbang! Linux már nem Ubuntu, hanem Debian Squeeze (testing) alapokra épül. Van egy olyan érzésem, hogy le fogom tesztelni, ha lesz belőle ISO. Egyelőre ennyit.

Figyelem!
Ezegy elég régi cikk, van egy újabb és biztonságosabb megoldás ennél, amelyről itt olvashattok.

Ígéretemhez híven folyamatosan leírom, hogy mit sikerül elérnem azzal a Linux terjesztéssel, amelyikkel mostanában randizom. Ez az Arch Linux.

Tehát akkor Google első találata az "arch linux wifi" keresésre. Rendszerezetten, tartalomjegyzékkel minden le van írva. Megtekintettem, hogy milyen vezetéknélküli hálózati kártya van a gépemben:

lspci | grep Wireless
02:00.0 Network controller: Intel Corporation Wireless WiFi Link 5300

Csodás! Egy tök jó kártya van a gépben...! :-) Ami még fontosabb, alapból támogatott. A wi-fi beizzításához szükséges parancsok a wireless_tools csomagban vannak, a fent beidézett leírás alapján az Intel wifi-kártyákhoz az Intel által kiadott nyílt forráskódú meghajtók használhatók. Az 5xxx-es sorozathoz a iwlwifi-5000-ucode csomag dukál.

Ugyanezen az oldalon olvasom, hogy van egy netcfg nevű csomag/parancs, ami profil-alapú hálózatkezelést tesz lehetővé. Képzeljük el ezt úgy, hogy amikor otthon vagyunk, akkor más profilt használunk, mint melóhelyen, vagy pl. nyilvános helyen. Ezek a profilok leírják, hogy milyen környezetben, milyen hálózati paraméterekkel ügyködünk, és természetesen a hálózat felhúzása előtt és után is lehetőség van saját parancsok futtatására. A netcfg két segéd-démon segítségével ennél is továbbmegy: A hálózatot automatikusan beállítja bootolás, vagy roaming közben. Ehhez kell a wpa_actiond és az ifplugd csomag.

Miután a pacman -S <csomagnevek> paranccsal mindezt feltelepítettük, a /etc/network.d/examples könyvtárban találjuk a példákat az egyes esetekre:

• ethernet-static = Statikus, kézzel megadott hálózati paraméterek
• ethernet-dhcp = Vezetékes hálózat automatikus hálózati paraméter lekéréssel
• wireless-wep = WEP titkosított wifi kapcsolat adatai
• wireless-wpa = mindenkinek a fantáziájára bízom... :-)

NE ezekbe a fájlokba írjunk bele! Hiszen hasonló profilból lehet több is... ehelyett készítsünk másolatot egy könyvtárral kijjebb (/etc/network.d/), egy saját névvel, és lehetőségek szerint álljunk ellent annak, hogy ékezetes fájlneveket készítsünk. :-) Ezután kedvenc szerkesztőmmel, a vi-jal, megadtam a szükséges dolgokat. Például a "home" nevű fájl ehhez hasonlóan néz ki:

CONNECTION="wireless"
DESCRIPTION="home_wifi"
INTERFACE="wlan0"
SECURITY="wep"
ESSID="Titok"
KEY="12345678901234567890123456"
IP="dhcp"Ezek után, ha át akarok váltani erre a profilomra, elég ezt a parancsot kiadni:

netcfg homeHa bontani akarom

netcfg down home...nem nehéz, ugye?

Az automatikus indítás miatt szerkesztettem a /etc/rc.conf fájlt (ami igen fontos beállításokat tartalmaz, mint pl. a bootkor elinduló szolgáltatások listája).

1. Az INTERFACES=(eth0) sor alá beírtam ezt:

WIRELESS_INTERFACE="wlan0"(Természetesen ezek a sorok másoknak eltérőek lehetnek.)

2. Majd a fájl vége felé a DAEMONS részt kiegészítettem (illetve a "network" daemon ilyenkor eltávolítható):

DAEMONS=(syslog-ng @ifplugd @net-auto-wireless @crond)(A kukacok miatt ezek a háttérben fognak indulni.) És akkor pár wifis parancs búcsúzóul:

• iwconfig = A gépünk wifi-képes és vezetékes hálózati eszközeinek listája. Innen lehet látni, hogy pl. nekem wlan0 az interfészem neve (Atheros esetén valószínűleg ath0 lenne)
•  iwlist wlan0 scan = Az elérhető Access Pointokról egy kimerítő lista

A megtalált AP-kre csatlakozni lehet kézzel is, de ez esetben elveszítjük a profil-kezelés előnyeit:

• iwconfig wlan0 essid "Titkositatlan"
• iwconfig wlan0 essid "WEPTitkositott" key 12345678901234567890123456

WPA2 esetén bonyolultabb, a /etc/wpa_supplicant.conf-ot kell szerkeszteni stb. Hát nem sokkal egyszerűbb az élet a netcfg-vel? :-)

Mi legyen a következő lépés? Folytassam az X.org-gal?

Nézegettem azokat a témákat, amelyeket az Ubuntu Lucid Lynx-hez készítettek. Elméletileg ezek közül fognak majd választani az áprilisban megjelenő Ubuntuhoz; de remélem, a Canonical érvényesíteni fogja a kormányzó funkcióját, mert az eddig ajánlott témák, hát, hm, nem is tudom... nem is tetszenek igazán, és nem is hoztak semmilyen design áttörést, amit ígértek. Napirenden volt a barna alapszínekkel való szakítás, vagy legalábbis olyan témák berakása is, ami nem barna, nem szürke és nem narancs. Ehhez képest, ha megnézitek az alábbi képet (amelyben az ablakkeret-design terveket másoltam össze egy képpé), eléggé dúl ezeknek a színeknek a túlsúlya. Van egy-két fehér, de vajon eljutnak-e valaha a kék, zöld, piros színek pasztell változataihoz?

Persze nem ez a fő bajom az Ubuntuval, de nem baromi unalmas már? Nektek hogy tetszenek ezek az ablakkeretek?

Régóta érlelődik bennem, hogy az Ubuntu Linux helyett valami mást találjak. A Canonical a kezdeti időszak után, amikor nagyon sokat lendítettek a grafikus felüelten és összességében a Linux megítélésén is, valahogy elkezdte egyre furcsább irányba terelni a dolgokat. Persze semmi drasztikus változtatás, csendben szoktatják a felhasználókat valami új felé, aminek a határait és végcélját én még nem látom. De természetesen enyém a választás joga: nem kell hogy a Plymouth-ot bámuljam rendszerbetöltés közben, Gnome Shell-t sem kell használnom és ha nem tetszik a Rhythmbox vagy Evolution, feltehetek helyette bármit, saját perverzióm szerint.

Azonban... ha már túl soká tart a testreszabás egy telepítést követően, akkor nincs semmi ok, amiért el kellene viselnem a dbus-on keresztüli twitter elérést és a csomagok megbonthatatlan egymásra hivatkozását. Természetesen nem fogom "elhagyni" végképp sem az Ubuntut, sem a Gnome-ot, és ha végképp kiforrja magát a felület, és már nem az átlátszó ablakkeret lesz a legfontosabb, még azt is el tudom képzelni, hogy újra felrakom.

So what's next, mi legyen a következő? Jó lenne valami független, valami amit eddig nem próbáltam, olyan ami ad feladatokat is, de eközben nem nekem kell kitalálni hogy mit és hogyan. Értelemszerűen Ubuntu-származékok nem jöhetnek szóba. A Debian túl ritkán frissít, a Gentoo-nál a rendszer frissen tartása túl sok energiát vesz el. A Fedora iszonytat lassan bootol és valahogy nem tett meggyőző benyomást működés közben sem.

Nos, akkor... marad az Arch. Még sosem próbáltam, és jókat hallottam róla: Nem szolgálja ki a felhasználóját, nem próbál kitalálni helyette semmit, de ha be van állítva, akkor nagyon stabil, a leírásai jók és rendszeresen frissítik (vesd össze: Ubuntu fórumok! Egy keresésre van 30 találat, mind más minőségű és legalább 25 ebből elavult). A csomagkezelője saját és elég sajátos, de... nos, miért ne?

Lehúztam egy Core ISO-t, mivel a laptopom csak CD-ről tud bootolni, a netem viszont elég tűrhető. A "live CD" opciót választva nem meglepő módon egy parancssoros rendszer fogad bennünket. Hiszen ki mondta, hogy a live CD-nek grafikusnak kell lennie? :-)

A telepítőt a /arch/setup parancs begépelésével tudjuk elindítani, ha úgy látjuk, nagyjából támogatottak a hardverlemeink. Előtte viszont ajánlok egy km parancsot, amely a megfelelő billentyűzetkiosztás kiválasztásában segít. Betűkészletnek bátran választhatjuk a LatarCyrheb-14 vagy 16-os méretűt, ebben biztosan megvannak a magyar ékezetek.

A telepítő választómenüs és elég egyértelmű. A lépések:

1. Honnan akarunk telepíteni? Kicsit fura lehet a kérdés, mert hát ugyebár a CD-ről... nade lehet netről is! Ez esetben be kell állítani gyorsan a netet, DHCP esetén nem lehet semmilyen probléma.

2. Következik a rendszeróra-beállítás, majd a partícionálás. Figyeljünk oda, mert ez egy kissé fapados, nem tudja a meglévő Windows partícióinkat átméretezni! Erről nekünk ezt megelőzően kell gondoskodnunk. Ha nem választunk magunknak külön /boot alá felcsatolandó partíciót, akkor pampog, de ezt nyugodtan ignorálhatjuk, működni fog a kész rendszerünk.

3. A Core ISO esetén sok mindent nem tudunk tenni a csomagválasztásnál: A base csomagok mindenképp kellenek, a base-devel-t én kihagytam. Ezután egyesével is választhatunk, hogy mit teszünk fel, mit nem. Én hagytam mindent az alap beállításokon, mert igazából mindenre szükség lehet.

4. Itt következett volna a letöltés, illetve nekem itt lett volna az utolsó esélyem, hogy az Arch intelligensen megkérdezze, hogy nem proxy mögött vagyok-e? Mert bizony, proxy mögött vagyok. Sajnos emiatt belebukott a csomagok letöltésébe, egyetlen lehetőségem a kilépés volt. Szerencse, hogy megeszi a környezeti változókat, így tudjuk indítani a telepítőt ily módon is:

http_proxy="http://user:password@proxyserver:port" /arch/setupMielőtt ezt a parancsot kiadjuk, kézzel le kell csatolni a már elkészült partícióinkat, mert az újonnan elindított setup belebukik abba, hogy egy már felcsatolt partíciót újra le szeretne formázni.

Ezután már nem volt probléma a telepítéssel - a rendszer beállításokat nem dialógusablakok, hanem kedvenc editorunk segítségével tehetjük meg. Sok mindent nem változtattam, csak a network szervíz elindításához tettem egy kukacot (ilyen módon: "@network"), hogy ne várjon az egész boot a DHCP kérésre, majd lefut az a háttérben.

A rendszer nem a sudo-ra, hanem root felhasználóra épül elsősorban. Ez nem annyira jó, de ezt majd orvosoljuk. Grub install, majd reboot következik.

Új rendszerembe belépve, pici olvasgatás után ezeket a parancsokat adtam ki:

pacman -S wireless_tools mc netcfg wpa-actiond ifplugd
pacman -S iwlwifi-5000-ucodeMivel wifi-n keresztül szerettem volna a hálózatra csatlakozni, ráadásul nem volt túl nagy kedvem állandóan kézzel beállítani, a netcfg programot vettem kezelésbe, amelynél létre lehet hozni profilokat (pl. Otthon, Melóhely stb) és ezek között már simán, gyorsan válogathatunk. Az iwlwifi-5000-ucode csomag a wifi hálózati kártya bináris meghajtóprogramja. Az Arch Linux wikiben egy nagyon jó és részletes leírás van arról, hogy hogyan tudjuk megállapítani, hogy nekünk milyen meghajtóra van szükségünk.

A netcfg úgy működik, hogy egy examples könyvtárból létre tudjuk hozni a nekünk megfelelő (lan-static, lan-dhcp, wifi-wep, wifi-wpa2 stb) konfigurációs profilt, és egyszerűen csak megadjuk a szükséges adatokat (ESSID, jelszó stb). Kicsit macerásabb, mint a grafikus felületen felböngészett Access Pointok közül kiválasztani, hogy melyikre akarunk csatlakozni, majd megadni a jelszót, de alapvetően teljesen ugyanaz. Egy iwlist wlan0 scan például szintén megmutatja, hogy milyen AP-k vannak a közelben. A jelszót meg így is, úgy is be kell gépelni...

Idáig jutottam, egyelőre. A boot 16 másodperc, de ez semmi sem jelent, hiszen ez még csak egy parancssoros rendszer (720Mb-on), de csont nélkül megy a wifi, ami automatikusan el is indul. A beállításokat leírom legközelebb...

Összefoglalás

Az Arch egyelőre tetszik; nem csilli-villi, nem talál ki mindent helyettem, de konzisztens, egyszerű, átlátható és stabil. Ha értékelnem kéne, mindenképp 90% fölött lenne, de még sok mindent nem láttam. Mivel ez nekem is új, majd rendszeresen jelentkezem a részletekkel.

Megvallom őszintén, nem nagyon értettem sosem a Sabayon Linux mögött álló koncepciót: Ez a Gentoo disztribúcióra épül, azonban bináris csomagokat használ. A Gentoo ugye azért jó, mert a forrásból fordított csomagokat sokkal jobban lehet optimalizálni (értsd: ha beállítjuk, hogy Gnome-ot lehetőleg ne használjon, és egy alkalmazás lefordítható anélkül is, mindössze a GTK+-t használva, akkor úgy fogja lefordítani. Sokan azt vélik, hogy mivel a csomagok a processzorra vannak optimalizálva, ezért gyorsabb lesz a rendszer. Nos, lehet hogy ez is igaz, de észrevehető különbséget nem hiszem, hogy produkálna.); a bináris terjesztések meg azért jók, mert nem kell pöszmörögni a fordítással, konfig fájlok kézi szerkesztésével, minden gyorsan a helyére kerül.

Kíváncsivá tett, sikerült-e a két koncepciót sikeresen egybegyúrni, hogy mindengyik részről az előnyös tulajdonságokat ötvözzék? Rövid úton kiderült, hogy mi újság.

Képernyőmentéseket nem tudok közölni a telepítésről, mert ezt egy önálló hardverre raktam és fotógépen kívül nem volt más ötletem. Súlyosbítja a helyzetet, hogy legalább egy hónap elmúlt már a próbálkozásom óta, csak egyszerűen nem volt időm legépelni, mi is történt. Ennek következtében kicsit lehet, hogy bizonytalanabb lesz a leírás, elnézést kérek érte.

A core cd változatot szedtem le, mert úgy éreztem, nem baj ha majd mindent utólag, netről teszek fel, így mindenből a legújabbat kapom. A telepítő szépen elindult, és bíztató üzeneteket kaptam, miszerint ez egy kőstabil, soha el nem romló linux. A szokásos módon, hálózat beállításokkal és partícionálással kezdődött a processz, majd amikor elkezdett volna települni a rendszer, összeszakadt és kilépett. Nem nagyon értettem. Második próbálkozásra manuális partícionálással dolgoztam, még ekkor is összeszakadt. Harmadszorra rájöttem, hogy valami miatt nem tudja  partíciós táblát kiírni, ezért a tábla létrehozása után átváltottam egy másik konzolra, fdisk /dev/sda, és w-vel kiírtam, majd kiléptem. Ezek után a telepítő hiba nélkül lefutott.

Elindítottam az új rendszerem, örültem hogy milyen szép konzolos - de miért bootol ilyen baromi lassan? Sikerült 34 másodperc alatt elindulnia... rendben, akkor nézzünk körbe, mivel tudok csomagokat feltenni?

Kb. 10 percre rá sikerült megtalálnom az equo parancsot, amelynek paraméterezése már nem okozott problémákat, hiszen használtam már Gentoo-t. Egy equo -world frissítette az alaprendszert, ezután elkezdtem feltenni a komponenseket. De mindenekelőtt leellenőriztem a merevlemez foglalást, hogy tudjam mihez viszonyítani a teljes telepített rendszert: 1,4GB??? Mi, egy nyüves konzolos setup, ami ráadásul bináris terjesztés?

Nem túl nagy kedvvel, de felpakolgattam ezt-azt - na nem nagy dolgokra kell gondolni, egy X meg egy openbox felcsúszott, illetve egy dmenu hogy tudjak alkalmazásokat indítani, illetve a szokásos Firefox helyett már a Google Chrome-ot szedtem le.

Ezek összességében már 2,2Gb felett foglaltak, baromi hosszadalmas volt a boot, ráadásul azt is észrevettem, hogy az equo nem mentes a Gentoo emerge csomagkezelőjének "hibáitól", tudniillik hogy telepítés közben nem áll meg, hanem ha mondjuk 10 csomagot kell feltenni, akkor a harmadiknál kiír mindenféle trükkös tippeket meg lefuttatandó szkripteket, a negyediknél ismét valamit, hogy ezt a konfigot mindenképp írjuk át és ezt meg futtassuk, különben pórul járunk, de itt nem áll meg hanem szépen elpörög a képernyőn a szöveg az újabb csomagok frissítésével, mindőn a Bagjok fia úgy látja, hogy a telepítés sikeres, és majd a következő rebootnál éri csúnya meglepetés. (Kedvencem, amikor csipog kb. 10-et, hogy "ez most nagyon fontos!!!", de utána fut tovább; következésképpen ha nem nézem árgus szemekkel végig a telepítés egész folyamatát, akkor bukóra fordulhat a rendszerem sorsa.)

Emellett az equo bűnlassú. Ez az emerge esetén egyértelmű, hiszen forrásból fordítunk, de az equo-nak nem vagyok hajlandó megbocsátani ezt a dolgot.

A fentiekből következően (telepítő hiba, lassúság, az emerge hibáinak öröklése; az új erényekkel előállás elmaradt) hamar kiszerettem a Sabayon Linuxból. Alapvetően érdekes koncepció, de a forradalmi áttörés elmaradt; a kombinált előnyök helyett valahogy csak a kombinált hibákat sikerült megláttatnia.

Értékelés: 45% (bár igen sajnálom)